Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon a felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk.



A lényeg érdekel, ezért rátérek. 1987-óta foglalkozom biztosítások értékesítésével. Az első lépéseim is nyilvánvalóvá tették, hogy a biztosításközvetítés önálló tevékenység, az eredmény ezért rajtam múlik. Ezért eldöntöttem, hogy
AZ EREDMÉNYEIMET, A JUTALÉKOMAT ÉN AKAROM MEGHATÁROZNI !
Az üzletkötés mellett egy olyan módszer foglalkoztatott, amellyel az értékesítés általam irányított folyamattá válhat, ahol a végeredményre a legnagyobb hatással én lehetek. Azaz, hogy kötök-e üzletet, vagy nem, én befolyásolom kizárva a legtöbb tőlem független tényezőt !
AZ EREDMÉNYES ÜZLETKÖTÉS FŐLEG AZT JELENTI, HOGY ÉN DÖNTÖM EL MENNYIT KERESEK!
A blog írója tartozik azzal olvasóinak, hogy önmagáról is ír. Ami számodra, velem kapcsolatban hasznos lehet, az hogy a mellébeszélést, hazudozást nem fogadom el magamtól! Ezek okozzák ugyanis a legnagyobb kárt nekem. Mással szemben sem szép, ha azonban önmagunkkal(is) megtesszük, kizárjuk hogy valaha sikeressé váljunk! A blogom is ilyen. Az igazság legtöbbször nehéz és nyers, de ennek árán biztos a fejlődésed. Ha nem félsz tőle, olvasd a blogom, élvezni fogod!
A mára kimunkált módszerre egy aktív értékesítés támogató szoftvert alkottunk, amely elsősorban saját értékesítői tapasztalataim és eredményeim alapján készült. A neve PartnerNet INSpirator. Az értékesítői eredményeim azt igazolják, hogy ez a módszer működik. De ami ennél fontosabb, hogy ezzel a saját egyéni képességeitől függetlenül is képes mindenki nagyságrendekkel javítani saját eredményességén. A BLOG arra a kérdésre ad választ:
HOGYAN VÁLHATSZ ÉS MARADHATSZ ÉLETKÉPES ÉS EREDMÉNYES ÉRTÉKESÍTŐ !
A bemutatkozásommal is szakítva a megszokottól, nem a betöltött pozíciókat, vagy a nem objektív mérőszámok alapján kapott díjakat tartom fontosnak felsorolni. Magam sem ezek alapján döntöttem el kit „kövessek”. Az elért személyes eredmények igazolják egyértelműen, hogy valaki ért az eladáshoz, vagy sem. Az értékesítőt támogatni lehet (főleg ha ezt a fejlődéséhez igényli), de az első pillanattól ( címgyűjtés, látogatási terv, kapcsolatfelvétel, stb.) önmagára van utalva. Az üzletkötőt, sikeressé válásában elsősorban használható gyakorlati megoldásokkal lehet támogatni meggyőződésem szerint. Ezért az eddig felhalmozott tudás és tapasztalat alapján kimunkált módszert és gyakorlati megoldásokat kívánom inkább megosztani.
A saját utamat járom, figyelek , tanulok, de a magam értékrendje szerint, a meggyőződésemet és elveimet megőrizve élek és a dolgozom, úgy ahogy én akarok. Ez tett eredményes üzletkötővé és anyagilag függetlenné.
Légy Te is önmagad és ne függj senkitől! Érd el a céljaidat, és ami számodra fontos senki kedvéért ne változtasd meg, ne térítsen el semmi attól ami neked fontos! Ha az értékesítés az amivel a céljaidat el akarod érni, tudok mutatni hozzá egy módszert és egy eszközt.
Ismerd meg!